Lakásfelújítás Budapest

Lakásfelújítás

Lakásfelújítás építőmesterei

 Lakásfelújítás építőmesterei

Lakásfelújítás Teljes körű lakásfelújítás

 

Tel:+36 20 344 5065

Lakásfelújítás során az árlistában szereplő árakat nem módosítjuk! Nálunk rejtett költségek nem fordulnak elő Hívj Bizalommal!

 

Megunta? Szebbet látott? Ódivatú? Lelakta? Ideje már? Beázott? Elhasználódott? Vagy csak úgy? Felébredt, és eszébe jutott, hogy azt a szót álmodta meg: lakásfelújítás?

Lakásfelújítás Budapest és környékén

Aktuális lakásfelújítás árak 2023>>>


Magunktól is tudjuk, hogyan lesz a következmény olyan, amilyennek lennie kell. Lakásfelújításban lakásépítésben ugyanis – húszéves fennállásunk bástyája mögül szerénytelenség nélkül mondhatjuk – kétségtelenül a hazai élvonalban vagyunk. Természetesen nem véletlenül – az ilyen pozíciókat a mi szakmánkban nem ingyen osztogatják.

Széleskörű lakásfelújításLakásfelújítás Kalkulátor


ars poeticánk szerint ugyanis ehhez a szóhoz kizárólag egy jelző tartozhat: a kifogástalan. A kezdetektől mindent megteszünk azért, hogy a szűkösebb anyagi lehetőségekkel rendelkező családok is igénybe vehessék segítségünket,szolgáltatásainkat. Egy biztos: nálunk senkit nem ér, nem érhet kellemetlen meglepetés. A lakásfelújítás,átalakítást,  az igények, elképzelések alapos felmérésével kezdjük, majd – természetesen nyílt kártyákkal játszva, kedves megrendelőnk bevonásával – elkészítjük a költségvetést. Hiszi vagy sem, nálunk a végszámla sem magasabb az elején megbeszéltnél – ez viszont kétségkívül nem gyakori manapság… Bátran ránk bízhatja az anyagbeszerzést: utánajárunk, beszerezzük, a helyszínre szállítjuk az összes szükséges hozzávalót – ne fáradjon feleslegesen. És ismét megelőzünk egy kérdést: nem, természetesen nem zsákbamacskát kap, mindenből a megbeszélt minőséget az előre egyeztetett áron.

Lakásfelújítás Budapesten

 

A bontóvéső első sújtásától az utolsó porszem eltüntetéséig mindent elvégzünk a lakásfelújítás során. Többet mondunk: minden munkafázisra, szakterületre megvan a megfelelő emberünk – hozzáértő, megbízható, tapasztalt brigádokkal működünk együtt, hosszú ideje. Nálunk nem panaszkodik a burkoló, mit rontott el a kőműves, nem csapkodja a földhöz a szerszámot a vízszerelő, miért lett lecsempézve minden (ugye ismerős?) – a mi mesterembereink egymással is, a megrendelővel is szót értenek. Ha ön a mi ügyfelünk, csak velünk kell tartania a kapcsolatot – s nekünk elegendő, ha elmondja vagy leírja, milyen színű legyen a fal, milyen formájú az új álmennyezet, melyik csempét szeretné a fürdőbe vagy a konyhába – a többi a mi dolgunk.

Olcsón, pontosan és szakszerűen, gyorsan és korrektül végezni a munkánkat – nem elégszünk meg kevesebbel. Nálunk az ön szava szent – mi pedig tartjuk a miénket. Keressen bátran – barátsággal várjuk, és ne feledje, nálunk a szaktanácsadás, az igényfelmérés és ajánlatkészítés csak egy szavába kerül. És semmi másba.

Sikeres lakásfelújítás titkai.

A vállalkozó kiválasztása.Jó minőségű anyagok használata.

Technológiai előírások betartása.

 

 

 

Megbízható becsületes vállalkozó kiválasztásánál kérjük fordítsanak időt és kellő figyelmet a  szakemberek leinformálására és a referencia munkáiból egyet kettőt személyesen is megnézni.

Jó munka eléréséhez,jó minőségű anyagokat használjanak. Anyagok kiválasztásánál ne csak az anyagárakat vegyék figyelembe hanem a minőséget is.A minőség hosszú távon kifizetődőbb.Lakásfelújításnál kérje a szakemberek véleményét és szánjanak rá időt az utánajárásnak,és kérjen  minőségi tanúsítványt a megvásárolt anyagokról. Lakásfelújítás során tartassuk be a technológiai előírásokat.

A beépített anyagoknak szükségük van időre hogy megkössenek ill. száradási időre. Az így beépített anyagok hosszú távon is megőrzik jó tulajdonságaikat.Ellenkező esetben ha nem szánunk rá időt és nem tartják be a technológiai menetet akkor a legjobb minőségű anyagot is használva rossz minőségű munkát kapunk. Vállalkozók által leadott munkadíj áraknak semmi köze sincs a sikeres lakásfelújításhoz.

Hiszen lehet az ár alacsony vagy magas ,ha nincs mögötte becsületesség ,szakmai tudás,kreativitás.

Vállalkozás alapító tagjai 20-25 év szakmai tapasztalattal rendelkeznek a lakásfelújítás, lakásépítések terén. Fiatal szakembereinket önállóságra,becsületességre tanítva,6-10 év szakmai tapasztalattal végzik a lakásfelújításokat,lakás átalakításokat és a lakásépítéseket.

 

Miért érdemes minket választani.

Megrendelőinket tiszteletbe tartjuk és ötleteiket,elképzeléseiket megvalósítjuk. Kérésükre szakmai tanácsokat adunk: hol érdemes az anyagokat megvásárolni és milyen fajtát.Ha kérik az anyagbeszerzést is elvégezzük egyeztetve a megrendelővel a mennyiségről és a minőségről.Lakásfelújítás során a kivitelezési útmutatókat minden esetben betartjuk hiszen így érhető el a kiváló minőségű munka. Árainkat a megrendelők már az árajánlat előtt megismerhetik,letölthetik  honlapunkról. Lakásfelújítás lakásépítés során az árlistában szereplő árakat nem módosítjuk.

Kel ennél több? Ha minket bíz meg a kivitelezéssel nem csak esélye lesz a kiváló munkára hanem biztos lehet a kiváló eredményben.

Azután hívjon és kérje az ingyenes felmérést és árajánlat készítést.

 

 

 

lakásfelújítás

Lakásfelújítás minősége:

Szerződésekben a sablon szöveg: A Vállalkozó a kivitelezést a Magyar Szabványokban előírt I.II.III.  minőségben végzi el. Természetesen minden megrendelő a pénzéért I. minőségi munkát kér. Probléma az hogy I. minőségű munka fogalma nem egyértelmű,vagyis ne használjuk a lakásfelújításoknál,inkább I.MINŐSÉGI OSZTÁLY megnevezést használjuk. 

 

Minőségi osztályok:
-I. minőségi osztály
-II. minőségi osztály
-III. minőségi osztály
– osztályon kívüli

 

A lakásfelújítás minősítései a Magyar Szabványok alapján:

• Legalább egy gyerek -magzat is a betöltött 12. várandóssági héttől– kőműves szerkezetek
– vízszigetelő szerkezetek
– vakolatok
– épületgépészeti hőszigetelések
– hideg – meleg burkolatok
– mázolás
– festés – tapétázás
– helyszínen készített beton szerkezetek
– stb.

 

Lakásfelújítás minőségi munkaHibák,eltérések meghatározása minőségi osztályozástól függő követelmények szempontjából:

– felületi hibák – sérülések
– hajszál és hézagrepedések
– lejtés
– síktól való eltérés
– élek és felületi vonalak eltérése az egyenestől
– függőlegestől való eltérés
– rajzolati fogasság
– síkfogasság

Osztályozástól független követelmények:

A minőségi osztályozástól független követelmények általános alapkövetelmény alapfeltétel pl. a lakásfelújítás során beépített ajtót be lehet csukni és ezt követően határozható meg a minőségi osztályba sorolását!

 

Értékelés – Minősítés: (szemrevételezéssel, mintavétel és mérések  alapján)
I. minőségi osztály tartozó munka:
Pl. 100m2 felület festése esetén
90% I. minőségi osztályú munka
7,5% II. minőségi osztályú munka
2% III. minőségi osztályú munka
0,5% osztályon kívüli munka
II. minőségi osztály tartozó munka:
Pl. 100m2 felület festése esetén
94% II. minőségi osztályú munka
5% III. minőségi osztályú munka
1% osztályon kívüli munka
III. minőségi osztály tartozó munka:
Pl. 100m2 felület festése esetén
98% III. minőségi osztályú munka
2% osztályon kívüli munka

 

lakásfelújítás burkoló munkaSzóval tökéletes munka ill. I.osztályu munka nincs, csak I. minőségi osztályba tartozó munkák.
Minősítések sok esetben eltérőek is lehetnek.
Egyébként a való életben az elégedett megrendelő a legjobb minősítés!

 

Felületi hibák és sérülések:

Felületi hibákat esztétikai hibáként kezeljük a festés és burkolási munkáknál.
Festés befejezése után a falfelületen megfolyások, foltok vannak: javítása csiszolással és újra való festéssel megoldható.
Burkolatoknál elsősorban a rossz fugázás okozza a problémát: javítása a fugarésben lévő fugaanyagot visszakaparjuk, újrafugázzuk, és száraz ronggyal áttörüljük a felületet.
Felületi sérülések a lakásfelújítás utolsó fázisában a szerelvényezéseknél fordul elő legtöbször. Festés és a burkolatokba keletkezet sérüléseket lehet javítani, ami elég időigényes. Szerelvényekben és a nyílászárókba okozott nagyobb sérüléseket csak cserével lehet orvosolni.

 

Hajszál és hézagrepedések:

Hajszálrepedések a lakásfelújítás során a festési munkáknál a falfelületen okoznak problémát.
Vakolathibák, vastag glettelés, gipszkarton hézagok szakszerűtlen kikenése a probléma forrása.
Vakolathibákat újra való vakolással, dryvit háló vagy üvegfátyol beágyazással megoldható.
Vastag glettelés 4 mm vts.-tól nem ajánlott csak háló beágyazással. Vastag gletteléssel a festő nem tud függőleges – síkfelületet kialakítani, inkább a vakolatjavítás a megoldás.
Repedések aljzatbetonozásnál  a dilatációs szalag és a háló beépítés hiánya okozza.

 

Lakásfelújítás fürdőszobaLejtés:

Lejtési hibákat a lakásfelújítási munkák közül a szennyvízlevezető csövek szakszerűtlen beépítése okozza.
Kontra lejtés, túl nagy lejtés a wc. kagylónál, kis átmérőjű szennyvízcső beépítése hosszútávon, toldásoknál szivárgás, cső csatlakozásoknál a gumigyűrű elmozdulása a vályatból. A felsorolt hibalehetőségek mid dugulást okoznak.

 

Síktól való eltérés:

Falfelületek (oldalfalak és mennyezet) vakolása, aljzatbetonozás, gipszkartonozási munkáknál előforduló hiba, ami a síktól való eltérés domborulatok és homorulatok. Régi bérlakások (polgári lakások) felújításánál  az oldalfalak és a mennyezet szinte kivétel nélkül a síktól eltér. Javítása vakolatjavítással megoldható,2x-ri gletteléssel nem. Gletteléssel síkfelületet nem lehet kialakítani csak sima felületet! (A megrendelők többsége valamilyen oknál fogva mégis  a glettelés kérik. Egy profi festő 3-4 szeri gletteléssel megoldja, de  nem éri meg anyagilag)

 

lakásfelújítás gipszkartonozásÉlek és felületi vonalak eltérése az egyenestől:

Lakásfelújításoknál a spaletta élek felső és alsó vízszintes részénél fordulhatnak elő eltérések az egyenestől. Továbbá az oldalfalak és a mennyezet csatlakozásánál lévő egyenes (vízszintes) felületi vonal kiképzésénél. A spaletta élek kiképzése vízszintes vonalura vakolással, ill. a gletteléssel, spaletta elvédő beépítéssel könnyen kivitelezhető. A mennyezet és az oldalfalak csatlakozásánál lévő egyenes szakaszt vakolással vízszintesre való kiképzése, már nehezebb feladat, de a kőműveseknek nem probléma. Felújításoknál sokszor lehet találkozni holker kiképzéssel, ami íves (félköralaku) kiképzésű egyenes az oldalfal és a mennyezet között. Holker felújítása visszabontással, újraváló vakolással egyenes (vízszintes) vonalura nem egyszerű feladat, időigényes. Esztétikai szempontból fontos hogy minden  él és felületi vonal vízszintes vonalura  legyen kiképezve, ellenkező esetben sokat ronthat az összképen. Felújításoknál a hullámosan kiképzett  holkert stukkó beépítéssel korrigálható a legegyszerűbben, sőt vannak olyan stukkók, amibe leg szalagot is be lehet építeni, ami dizájnossá, teszi az adott helyiséget. Aljzatbetonozásnál a vízszintes felület kiképzése minden szempontból elengedhetetlen, mert a rákerülő burkolat az aljzatbeton felületi vonalát fogja követni. Régi hullámos betonfelöletett padloponozásal kiegyenlíthető 1,2,3 réteggel.
 

lakásfelújítás burkolóFüggőlegestől való eltérés:

Fal élek és sarkok függőlegességét minden esetben vakolással lehet elérni. Régi lakások felújításánál gyakran tapasztalható probléma hogy az élek – sarkok, ill. a falak nincsenek függőben. Javítása  a következőképpen lehetséges: a javítandó felületéről a régi festéket, tapétát (fürdőszobában csempeleverés) lekaparjuk majd a fal felületet alapozóval átkenjük. A pozitív éleknél,  elvédőt építünk be és ezt követően vakolatjavítással függőleges felületet képzünk ki. Gletteléssel függőleges síkfelületet nem lehet kiképezni, csak sima felületet! Gletteléssel való próbálkozás a függőleges síkfelület kiképzésére, időigényes és drága és ebben az esetben sem érjük el a kívánt minőséget. Gipszkarton lapok felragasztásával, vagy jobb esetben előtétfal készítéssel a problémát meglehet szüntetni, sőt előny is származik belőle, hiszen hő és hangszigetelést növelhetjük vele. Fürdőszobák felújításánál a csempeleverés után a burkolandó fal felületeket, minden esetben ajánlatos függőleges sík  felületre kiképezni, amit vakolással lehet a leggyorsabban és legolcsóbban megvalósítani. Első minőségi osztályba tartozó oldalfalburkolást csak függőleges – síkfelületre lehet.

 

Lakásfelújítás kád beállitása,szakszerű kivitelezésRajzolati fogasság és síkfogasság:

Burkolási munkáknál előforduló hibák, ami elsősorban a szakszerűtlen kivitelezés miatt fordulnak elő, de lehet lap hiba is. A lap hibák kiküszöbölése egyszerű: a hibás burkolólapokat nem használjuk fel, csak vágásoknál. Rajzolati fogasság a befejező soroknál adódnak, ami a pontatlan kezdősor és a fuga eltolódások miatt vannak. Sík fogassági problémák a burkolandó felület, síktól való eltérés, (nincs síkba vakolva) egyenetlen burkolatragasztó felhordása, figyelmetlen munka miatt adódnak. Javítása lapburkolat cserével lehetséges. 

 

 

Lakásfelújítás árakLakásfelújítás árak:

 Az egyik leglényegesebb kérdés az árak, amire pontos választ nem lehet adni, mert a felújítás során sok minden változik, elsősorban a plusz munkák miatt. Ezek a rejtett költségek. Problémák ebből is adódhatnak ha nincs előre leegyeztetve ezek költségei. Nincs olyan lakásátalakítás lakásfelújítás ahol ne lenne szükség valamilyen változtatásra, ezért nem lehet fix árajánlatott adni. Nincs olcsó lakásfelújítás !

Persze evvel vissza lehet élni, ezért érdemes  előre mindent megbeszélni és rögzíteni írásban a félreértések érdekében. Könnyű dolog ezt így kijelenteni, viszont a gyakorlatban nem nagyon működik, mert mind két fél a kölcsönös bizalommal érvel, nem kell mindent leírni, hiszen megbízunk egymásban. Evvel el is követtük az első hibát, ami nem a kölcsönös bizalom hiánya miatt van, hanem a lustaság miatt. Mikor nincs rögzítve írásban a megegyezés azt le is lehet tagadni és ez történik a nagyon sok esetben a kivitelezés során. A kivitelező utólag, elszámoláskor annyit ír ki a költségekre amennyit akar és a megrendelő természetesen ideges lesz és nem fog fizetni csak részben jó esetben. A megrendelő utólag az mond, amit akar, pl. ezt én nem kértem, nem ennyibe kerül, rossz a minőség stb. A lustaság mellett van egy másik dolog is az pedig az előre kitervelt átverés. A kivitelező részéről a költségek direkt indokolatlan növelése a technológiai előírások be nem tartása. A megrendelő részéről pedig az  utólagos bírálatok. A lakásfelújítás első napjaiban minden szép és jó, nincs szükség ellenőrzésekre, a lakásfelújítás végére viszont semmi sem  jó és a megrendelő úgy érzi, joga van, hogy a kivitelezőt ne fizese ki.

Ezért a lakásfelújítást Bízd Ránk!